Alice Lewin

Alice az egész napját gyakorlással töltötte. Megizzadt, megsebesült és elfáradt, de kivételesen teljesített. Amint véget vetettek az utolsó edzéseknek is, Lice úgy döntött hazaugrik pár dologért, amire szüksége lehet.
- Nemsokára jövök- csókolta meg Matthiast, majd hazateleportált. A megadott 3 nap, nagyon gyorsan eltelt, s ezelett Alice megfáradt és kívánta az otthoni dolgait. De ugyan miért ne mehetne haza? Nem fél Tinától, aki maga is egy nyápic!?
Amint a hazaért a szobájába indult pár olyan dologért amelyek a harcban hasznára válhat. Épp indulni készült, amikor szembetalálta magát Tinával. A lány stílusa, s beszédének tartalma vicesnek találtatott Lice szemében:
- Ezt úgy mondod, mintha csak egy gyakorlás lenne és nem vérre menne!? Látszik, hogy elhmályusult az elméd és nem vagy képes felfogni az összeveszésünk igazi okát!? Ingerel a tudat, hogy még az agyadig sem jutott el a lényege, ennek az egész felfordulásnak!? Nagyon vigyázz, mert ha így állsz hozzá, holnapra lelohad a fejed! Ha azt hiszed, hogy ez csak egy sprot fogható, amelynek nincsennek következményei, hát nagyon tévedsz!- beszélt szemrehányóan, s úgy mintha nem is a testvérével közölné álláspontját.
- Örülj, hogy nem téptem le a fejed, de mivel békét közöttünk holnapig, nem szeghetem meg a szabályt- fejezte be nyájasan, s közelebb szökkent Christyhez, belehajolt egészen az arcába, s suttogta:
- Pedig olya szívesen megtenném!- s abban a pillanatban köddé vált.
Ingerültsége csak akkor gyülemlett fel, amikor megérkezett, s ezt Leona is észrevette. Amint meghallotta kit talált otthon Lice, felháborodott:
- Jobb lett volna, ha egyszer és mindenkorra...
- Nem!- hallattszott egy erélyes hang, Matté.- Nem kellett volna megtennnie, majd most. Megígértük, betartjuk az eggyességet!- szónokolta.
- Neked mi bajod van!? Nem azt mondtad, hogy midnenáron diadalmaskodunk!?- harsogta Leo.
- Ne feleselj velem és most sipirc kifelé!- mutaott a tanácsterem ajtajára, amelyen túl játszódott az egész jelenet.
- Én azt hiszem, jobb ha kialuszom magam- mondtam és kilibbentem a szobából, zárkózottan, kedvesen, mégis ellentmondást nem tűrve.